Supermoto és superquad OB.- Tököl április 08.
 

hétvégén rendezték meg a Supermoto OB tököli futamát.
Annak ellenére, hogy húsvéti hosszú hétvégét sokan utazással, kirándulással töltötték, a vasárnapi versenyfutamokra igen sok néző látogatott ki.
Az időjárás ideális körülményeket teremtett a verseny megtekintéséhez, az esetleg kellemetlenek tűnő szél jótékonyan fújta el a port a verseny helyszínéről.
Az indulók száma, igen magas volt, köszönhetően, hogy a nálunk edzőtáborozó svájci és osztrák supermotosok és quadosok is elindultak a futamokon.
Superquad kategóriában Somfai Mátyás Az Aprilia Racing Team versenyzője első versenyhétvégéjén egy második helyezést, és egy összetett harmadik helyezést tudhat magáénak.
Mivel ez a BM Racing váz és Aprilia V2-es blokk most dolgozott együtt először versenykörülmények között, a verseny egyúttal az első komoly teszt is volt.
A következő bajnoki futamig, ami májusban lesz, megfelelő idő áll rendelkezésre, a tökéletes beállításokra.
Supermotoban, ijf.Kökényesi György az első futamban, a nemzetközi mezőnyben II. helyezést ért el, a második futamban, kemény küzdelemben a technikával és az ellenfelekkel, a harmadik helyre hozta be, a Van den Bosch Apriliát.
Harmadik helyezése már csak az ért is figyelemre méltó, mert a futamot lényegében egy felrobbant kipufogócsővel kellett teljesítenie, ami a rajtnál hibásodott meg.
Az OB értékelésében ifj.Kökényesi György 100%-os négy versenyből, négy győzelemmel vezeti a ranglistát!
Gratulálunk minden versenyzőnek!

Hétvégén, április 14-15. Esztergom enduro OB! Ott, találkozunk ismét!
 

 

Nagyításhoz kattintson a képre!
 
Nagyításhoz kattintson a képre!
 
Nagyításhoz kattintson a képre!