Stewarték győzelem nélkül is aranyérmesek, Stefan mindkét futamában leiskolázta a Világot.

Amerika nyer. Ez nem akkora meglepetés, mint az, hogy győzelem nélkül sikerült nekik ez a „bravúr”. RC kiválása után mindenki tudta, hogy nem lesz egyszerű a legjobb összeállításukban felálló ellenfelek legyőzése, de az amcsiknak azért volt még egy Stewartjuk és egy Villopotójuk, akik akárhogy is nézzük a világ elejébe tartoznak. Tedesco szerepeltetése egyértelműen sportpolitikai érdekek diktálták, hisz a tavalyi Lites-bajnok csupán egy motokrossz futamon indult az idényben a számára újnak számító 450-es Suzukival (tavaly még 250-es Kawával ment), ráadásul a benti pályákat jobban szereti, akárcsak James.

Ki hitte volna, hogy Stewart visszafogottan is tud motorozni?!

Azt is tudni lehetett, hogy Everts mindent megtesz utolsó fellépésén, amihez méltó partnernek tűnt Steve Ramon és Kevin Strijbos. Sajnos csak tűnt. A fiatal suzukis belgák (főképp Strijbos) a szokottnál is gyengébben muzsikáltak ezen a hétvégén, ennek tudható be a vereség.

Elsőre a kiwik bronzérmére is felkaphatnánk a fejünket, de ne tegyük. Már a tavalyi viadalon is a negyedikek tudtak lenni a „kétfős” csapatukkal, pedig akkor ott volt RC, Windham, Pichon, Vuillemin, Tortelli és egy erős belga egység is a mezőnyben. A mostani eredményüket még az is fokozza, hogy Townley sérült volt egész évben és csak két éles bevetése volt a kis Kawasakival, Coppins pedig szintén kihagyta az idény nagy részét, ráadásul könnyebben meg is sérült a szezonzárón.

Everts méltó módon fejezte be karrierjét

Az olaszoktól és elsősorban a két világbajnokkal felálló francia gárdától viszont többet vártunk. Mindkét együttesben az MX3-as pilóták húzták le az összképet, de Christophe Pourcel és Antoni Cairoli sem teljesített egyenletesen. Az idei verseny többször bebizonyította, hogy ez egy CSAPATverseny – amit az amcsi szakágvezetőknek sikerült a legjobban beleégetniük a versenyzőik fejébe. Ezért elégedett meg Stewart a második helyezéssel, ezért motorozott nyugisan Tedesco a hatodik hely környékén, ezért nem vállalt felesleges kockázatot Villopoto, aki fiatal kora ellenére csapata húzóembere lett. Nélküle nem nyertek volna az amerikaiak.

MX1-MX2 futam

A Világ 40 legjobb MX1-es és MX2-es krosszosa feszült egymásnak az első futamban. A rajtot Everts és Stewart kapta el a legjobban, de Townley és Villopoto sem akart lemaradni tőlük. Bubba már a második körben eldobta a vasat, így oda lett a szurkolók által leginkább várt Stewart-Everts csata. A bukás nem volt nagy (egy balosban csúszott el a motor eleje), de arra elég volt, hogy James visszacsússzon a tizedik helyre. Ezután hiába volt ő a leggyorsabb a mezőnyben, tempója csak a második helyre volt jó, bő 11 másodperccel a győztes Everts mögé. A kicsiknél Villopoto volt a leggyorsabb, ő a két ász mögött a harmadik helyen futott célba Purcel, Townley, Coppins, Philippaerts, Max Nagl, Tyla Rattray és Cairoli előtt.

Megszokott kép: Stewart próbál életet lehellni Kawasakijába

MX2-Open

Az első háromban csak MX2-es krosszos, a legjobb tízben is csak három 450-es motor fért be. A legjobb Cairoli, Villopoto és Townley előtt. Ramon a legjobb Open-es, ő csak a negyedik kilenc másodperccel lassabb, mint a szicíliai a 250-es Yamahán. Tedesco csak a hatodik, pedig a futam elején még ő volt az elején. A kondijával volt gond, nem is beszélve, hogy Villopoto kirakta őt a pályáról. Szerencsére nem esett el, viszont ritmusából kiesett, ami elég volt az üldözőknek. A csalódás Yves Demaria és Christian Beggi, a gallok és a taljánok harmadik emberének teljesítménye. Demaria a 19., Beggi a 16. Ezzel az érmes reményeknek is befellegzett, nem is beszélve Strijbos 33. finiséről.

Ramon teljesítménye (4-5) sem volt elegendő a győzelemhez

MX1-Open

Az utolsó futamon már csak elveszíteni tudták a kibrusztolt előnyt az amcsik. Roger De Coster óvatosságra inti az övéit: „csak annyira legyetek agresszívak, amennyire kell”. Stewarték megfogadták a mester tanácsát: Bubba szolid motorozással második lett, Tedesco a kilencedik. A matekozás után ezt az eredményét dobták el az amcsiknak, így jött ki a 15 pont.

Belgium Strijboson vérzett el. Ha legalább az egyik futamban a legjobb ötben végez, akkor a flamandok az elsők. Nem így lett: a 11. és a 33. pozíciójával csak hátráltatta nemzetét.

Philippaerts volt az utolsó futam meglepetése: harmadik lett a talján

Az eseményt a helyszínen végigizguló húszezres tömeg maradéktalanul elégedett lehetett a kiszolgálással. A belgákért szorítók kaptak két fényes győzelmet, és egy ezüstérmet, Everts veretlenül vonulhatott vissza egy KTM-es szerződéssel a zsebében. (Az osztrák gyár újdonsült versenyigazgatója lesz a 2007-es évtől. Az ő feladata lesz a fiatal tehetségek kinevelése.) Az amcsikért szorítók is elégedettek lehettek, hisz RC nélkül is győzni tudtak, igaz nem olyan látványosan, de ez részletkérdés.

2006 Mxdn, Matterley Basin
 

Összesített eredmény – top tíz:
1. USA – 15 pont
2. Belgium – 22
3. Új-Zéland – 35
4. Olaszország – 37
5. Franciaország – 48
6. Nagy-Britannia – 55
7. Dél-Afrikai Közt. – 59
8. Spanyolország – 67
9. Észtország – 69
10. Finnország– 78

Első futam (MX1/MX2):
1. Stefan Everts (BEL)
2. James Stewart (USA) +11.495
3. Ryan Villopoto (USA) +16.025
4. Christophe Pourcel (FRA) +28.089
5. Ben Townley (NZ) +38.522
6. Josh Coppins (NZ) +50.949
7. David Philippaerts (ITA) +53.418
8. Max Nagl (GER) +55.114
9. Tyla Rattray (RSA) +1:1.258
10. Antonio Cairoli (ITA) +1:16.403

Második futam (MX2/MX3):
1. Antonio Cairoli (ITA)
2. Ryan Villopoto (USA) +3.692
3. Ben Townley (NZ) +7.442
4. Steve Ramon (BEL) +8.846
5. Tyla Rattray (RSA) +17.509
6. Ivan Tedesco (USA) +21.543
7. Christophe Pourcel (FRA) +48.545
8. Jussi Vehvilainen (FIN) +50.186
9. Tommy Searle (GBR) +53.395
10. Carlos Campano (SPA) +1min 9.686
 

Harmadik futam (MX1/MX3):
1. Stefan Everts (BEL)
2. James Stewart (USA) +4.702
3. David Philippaerts (ITA) +23.444
4. Tanel Leok (EST) +28.726
5. Steve Ramon (BEL) +32.057
6. Jonathan Barragan (SPA) +36.722
7. Sebastien Pourcel (FRA) +41.229
8. Josh Coppins (NZ) +46.602
9. Ivan Tedesco (USA) +51.647
10. Billy Mackenzie (GBR) +1min 1.029