Megindult az RSV4 és Max Biaggi menetelése, hiszen októberben már kóstolgathatták egymást, most novemberre pedig már teljes összhangban teszteltek Portugáliában.
Az Aprilia RSV4 sokak szerint a 2009-es év nagy durranása lesz és ennek legjobb jele, hogy Biagginak már sikerült elérnie vele a 1’44”1-es legjobb kört.
Előtte a bajnok motort irányító Byrne (Ducati) 1’43”6 és a és Spies ( Yamaha) 1’43”9 teljesítettek jobb időt.
\"Ez egy nagyon fiatal motor, rengeteget kell dolgozni vele\" - magyarázza a helyzetet Giovanni Sandi, Biaggi és az Aprilia főmérnöke. \"És mi éppen ezt tesszük. Ez csak a második tesztelésünk, és meglehetősen elégedettek vagyunk, hiszen a kezdeti kisebb problémákat már most sikerült megoldani.
\"Ez a portugáliai volt az első igazi tesztem az Apriliával\" - kezdte Massimiliano -\"miután a Ricardo Tormón már mehettem a géppel a múlt hónapban. Sokat dolgoztunk, hogy egy jó alapunk legyen, ami igen fontos, hogy a bajnokság különböző pályáihoz tudjuk majd igazítani a motort. Még nagyon az elején vagyunk, lényegében a motor is fejlesztés alatt van még. Elégedett vagyok az elvégzett munkával, megannyi adatot gyűjtöttünk, ami fontos a mérnököknek és a fejlesztői alakulatnak. Meg kell határoznunk, hogy hol tud még tovább nőni az RSV4, de az az érzésem, hogy apró lépésekkel kellő eredményt érünk majd el. Boldog vagyok, hogy ezzel a csapattal dolgozhatok, jó a hangulat és megfelelőek a munkamódszerek. Úgy érzem, hazatértem annyi év után.\\\"
És reméljük ez így is lesz! A további eredményekkel sem kell sokáig várni, hiszen nemsokára már jönnek a Valencia-i tesztek és decemberben, a folytatatás Afrikában.

A Superbike Világbajnokságon induló másik RSV4 –es csapattag Shinya Nakano lesz, aki 2010-ig tartó szerződést írt alá az Aprilia csapatánál, Noale-ban. A’77-es születésű Nakano megannyi tapasztalattal és eredménnyel büszkélkedik, hiszen a 250-es, 500-as és a GP (királykategóriába) is remek eredményeket ért el.
„Nagyon boldog vagyok, hogy az Aprilia nagy családjának tagja lehetek. Rendkívüli hozzáértéssel, magas, minőségi színvonallal találkoztam itt, amely rettentő nagy segítség majd a versenyeken is. Hiszen a napjainkig megszerzett 33 világbajnoki cím kellő bizonyíték, hogy mennyire ott a helye a versenyeken. A Superbike kihívás számomra, ahol bele adhatok mindent és egy hatalmas fejlődési lehetőség is egyben egy ilyen remek csapatban és egy ilyen remek motorral.